|
Baleseti különadó 2012– nem kíméli sem az autósokat, sem a biztosítókat!
A bevezetendő baleseti különadó 2012 témájában még igen sok egyeztetésre lesz szükség, így kicsi a valószínűsége annak, hogy az október végi kötelező biztosítás díjhirdetés előtt döntés szülessen. Addig viszont kétséges, hogy a 30 százalékos új adóval lehet-e kell-e a biztosítóknak kalkulálni.
A kormányzat fel van készülve a fuvarozók tiltakozására, és az új átgondolások alapján talán limitálná a maximális adó mértékét egy autóra esően. Mivel a baleseti adó a kgfb díjba lesz beépítve – a kgfb díj 30%-a – így a limit meghatározásához ismerni kellene a kötelező biztosítás díját. A baleseti adó első változata szerint azt kívánták volna elérni, hogy aki több kárt okoz, több adót fizessen. Ez ma már nem szerepel a javaslatban, a felső limit meghatározása pedig épp ezt az elvet sérti még akkor is, ha a magasabb kötelező díj és ezzel együtt a magasabb adó a nagyobb kockázatú ügyfelek esetében fordul elő.
Az is lehet, hogy a baleseti különadó 2012-es bevezetésével a biztosító társasságokra kívánnak burkoltan különadót kivetni, hisz eléggé furcsa helyzetet teremthet például, amikor az ügyfél olyan biztosítóval köt kgfb szerződést, melynél igénybe vehető a határon átnyúló szolgáltatás. Ebben az esetben ugyanis a baleseti különadót az adóalany – az autós – állapítja meg és fizeti be. A törvényjavaslat előírja, hogy ha az ügyfél nem fizeti meg a baleseti adót, a biztosító köteles helyette megtenni. Most már egyre nagyobb a zűrzavar, nincs döntés, a biztosítók és autósok, egyformán nehéz helyzet elé néznek, hiszen a biztosítók nem tudják, mivel kalkuláljanak, viszont a tarifákat nemsokára meg kell hirdetniük. Az autósok pedig egyáltalán nem tudják mire számíthatnak a 2012-es kötelező biztosítási díjak terén.
Az teljesen érthető, hogy ha a biztosítók kiadása elég nagy mértékben meg fog nőni, ezt a többletterhet és a bizonytalan kimenetelű beszedhető adó mennyiségét nézve pedig előre nem látható veszteségeiket is kénytelenek lesznek továbbhárítani az ügyfeleikre. Szakértői vélemények alapján várhatóan a kötelező biztosítás díja akár a négyszeresére is nőhet. Igen csak elferdített kínálatok jelentkezhetnek a piacon, ha a biztosító társaságok nem tudják az árakat és a kedvezményeket meghatározni és ez az egész szektorra nézve kedvezőtlenül hathat. Harcolni fognak az ügyfelekért, irreálisan alacsony árakkal csábíthatják majd az autósokat, ez viszont nagy veszteségbe sodorhatja őket.
Azt nem tehetik meg a biztosító társaságok, hogy önkényesen előre bekalkulálják a baleseti adó összegét a kötelező biztosítás díjba, attól tartva, hogy a végszavazás előtt álló adótörvény módosításai miatti többletterheket majd nekik kell vállalniuk. Ezt a félelmet támasztja alá az NGM sajtóirodájának a törvényhez kiadott magyarázata is, miszerint „az adó befolyással lesz az árakra, így feltehető, hogy a kialakuló árverseny miatt részben a biztosítók viselik majd annak terhét.”
A biztosítók most úgy tűnik, hajlanak arra a megoldásra, hogy a baleseti adó 2012 nélküli díjakat hirdetik meg a mostani díjhirdetéskor és majd az adótörvényben való véglegesítése után a baleseti különadó mértéke plusz tételként kerül be a kötelező biztosítási díjba. Ennek a megoldásnak meg lenne az az előnye, hogy nem kellene az alkuszi jutalék rendszerét megbolygatni, mivel a jutalék alapját továbbra is az adómentes bruttó díj képezné. A baleseti adó 2012 tervezete nem kíméli sem az autósokat, sem a biztosítókat. Hátrányba kerülnének az autós ügyfelek is, mert döntésük meghozatalakor csak a biztosítási díjat ismernék, az adó mértékét még nem.
Tipp: Kötelező biztosítás 2012 díjszámítás online - Cégautó adó 2012
Related news items:
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|