|
Egy biztosítási csalás, majdnem egy élet...
Egy gyermelyi férfi annak reményében, hogy a
biztosító által fizetett pénzből rendezi adósságait, felgyújtotta saját
házát. A rendőrségi kihallgatáson a ház tulajdonosa azt állította, hogy
aludt, és csak arra lett figyelmes, hogy ég a feje felett a
tetőszerkezet. Elmondása szerint ki akart menekülni valahogy az
épületből, de valaki kívülről bereteszelte az ajtót és ablakokat. Be
kellett törnie az ajtó üvegét, hogy kijusson valahogy.
Miután a tüzet eloltották, a tűzszakértő két helyen
talált tűzfészket és égésgyorsító maradványokat. Eljárás indult az eset
kapcsán emberölési kísérlet gyanúja miatt, de
több érdekesség is napvilágot látott a rendőrségi nyomozás kapcsán. Az
egyik ilyen az volt, hogy mindegyik ajtó és ablak elé került barikád,
kivéve az utcafront felőli ablakot, és a tulajdonos kihallgatása során
sokat került saját szavaiban ellentmondásba. A nap végére végül
beismerte tettét, hogy saját kezűleg gyújtotta fel
saját házát, és elég sok idejébe került míg sikerült neki. A barikádok
is az ő művei voltak, de a menekülés során pánikba esett, és kis híján
ne tudta eltolni azokat. Tettének oka a felgyülemlett adóssága volt,
reményei szerint a biztosítási pénzből fizette volna ki azokat.
A hatóság félrevezetése miatt feljelentést tettek ellene a Nyomozó
Ügyészségnél, illetve egy újabb nyomozás keretében megpróbálják
kideríteni azt is, hogy házának felgyújtásával fennállt-e a közveszély
okozása.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|