A Casco a gépjárművek töréskár biztosítása, mely vonatkozik az elemi károkra, lopásra  és rongálódásra, ezeken kívül még a részleges lopásra és a totálkárra.

 

Több változata létezik de a legismertebb a gépjármű casco, ezen felül van hajó casco, légijármű casco stb.

A casco módozatok is eltérnek egymástól, mert megkülönböztetünk teljes körű casco biztosítást, lopscasco biztosítást vagy csupán elemi kár casco biztosítást is.

Mivel a casco elsősorban a sajáthibás károk esetén jelent biztonságot,így annak ellenére, hogy nem kötelező ennek a biztosítás fajtának a megkötése, mégis érdemes a szolgáltatást igénybe venni. Már új 0 kilométeres gépkocsi vásárlásakor is megéri cascora szerződni, hiszen nem csak arra az esetre nyújt fedezetet, amikor esetleg ismeretlen károkozóval van dolgunk, de egy természeti csapás során keletkező kárt is megtérít a casco biztosítás.

Már egy egyszerű alap casco meglétekor is kártérítést fizet a biztosító a sajáthibás károkra, így az önhibánkból előforduló töréskárra, vagy egy váratlan elemi kár folyamán bekövetkező tűz-, vagy vízkár esetén.

A casco esetén is természetesen, mint egyéb biztosításoknál számos kiegészítőt választhatunk az alap mellé, így tulajdonképen ez a fajta biztosítás is teljesen személyre szabható, az ügyfél tetszése szerint alakítható. A legkedveltebb casco kiegészítők között találjuk a poggyászbiztosítás több válfaját, választhatunk kiegészítő balesetbiztosítást, de szerződni lehet az extra felszerelésekre vonatkozóan, hisz ezekre az alapbiztosítás nem vonatkozik. A casco biztosításnak mára már legelterjedtebb kötési formája az online casco, mivel az emberek nagy százaléka él a technika adta lehetőséggel és otthonából kényelmesen választhat akár az alkuszi oldalon keresztül is a casco kalkulátor segítségével.

 

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.