|
Cégautó kötelező biztosítás és cégautó casco biztosítás kalkulátor
A közlekedésről szóló törvény vonatkozik a cégautókra is, tehát azoknak a járműveknek melyek a közúti közlekedésben részt kívánnak venni, feltétlenül kell rendelkezniük kötelező biztosítással. A kötelező biztosítás megkötése az üzembentartó, azaz ebben az esetben a cégvezető dolga. A cégautó kötelező biztosítás díja a vállalkozásban költségként elszámolható, azonban minden esetben érdemes a cégvezetőknek alaposan átnézni, hogy melyik biztosító kínálja a legkedvezőbb biztosításokat. A vállalkozások nagy része, melyek rendelkeznek cégautóval akár több autót is üzemeltethetnek egyszerre. A flotta biztosítások szabályozása az elmúlt évben úgy alakult, hogy azok a vállalkozások köthetnek ilyen biztosításokat, melyek legalább öt autó üzembentartói. Ha minden tényt alapul veszünk, akkor a cégvezetőknek, a cégautó kötelező biztosítás kiválasztásánál, amennyiben rendelkeznek öt autóval, úgy az egyéni biztosítások mellett meg kell vizsgálnia a flottabiztosítás lehetőségeit is.
A kötelező biztosításokon felül a cégautókra is vonatkozik, hogy a gépjármű teljes védelmének érdekében a esetlegesen bekövetkező károk fedezésére érdemes casco biztosítást kötni. Nagyon fontos, hogy a cégautó casco biztosítás kiválasztásánál figyelembe vegye a cégvezető az összes biztosító ajánlatát. A casco biztosítások díjaiban jelentős eltérések lehetnek, mely fokozottan igaz amennyiben egy szerződő több autóra köt biztosítást. A cégvezető, kedvezmények és a legkedvezőbb díj kiválasztásával, rengeteg pénzt takaríthat meg a cégautó casco biztosítás megkötésével a vállalkozásának.
Fontos megjegyezni, hogy az egyre inkább elterjedő kötelező és casco biztosítás egybekötés kedvezményes lehetősége a cégautókra is vonatkozhat. A cégautó kötelező biztosítás, és a cégautó casco biztosítás díja a vállalkozásból ugyan költségként elszámolható, de közel sem mindegy, hogy a költségek milyen mértékben terhelik a céget. Az oldalunk segítségével minden cégvezető megkeresheti a testre szabott biztosítási megoldásait, mellyel a cégautó kötelező biztosítás és a cégautó casco biztosítás legkedvezőbb ajánlatait kiválasztva pontosan tervezheti meg a várható kiadásait.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|