Értékcsökkenés: olyan esztétikai, használati vagy forgalmi értéket csökkentő tényező, mely a vagyontárgyban keletkezett károk helyreállítása, kijavítása után visszamaradt.

 

A károkozó ezt a kártételt köteles megtéríteni. A kárt elszenvedő félnek fontos szem előtt tartania azt a tényt, hogy egy közlekedési baleset során például első lépésben a legjelentősebb kárigény a gépjármű javíttatási költsége. Azonban további kár érheti a gépjármű tulajdonosát, amennyiben nem jelenti be azonnal az ezen felüli kárigényeit is. Itt lehet ugyanis igénnyel élni az autó értékcsökkenésére vonatkozóan.

Az értékcsökkenés iránti
kárigényt hasonlóan az alap kártérítési igényhez a kötelező biztosítás keretében lehet érvényesíteni, a casco terhére csak abban a kivételes esetben, hogyha a casco szerződés erre a pontra kifejezetten ki van terjesztve. Tudni kell azonban, hogy az értékcsökkenés nem automatikusan érvényesíthető, ennek jogosságát minden káresetnél egyedileg vizsgálja a biztosító szakértő bevonásával, majd megállapítja, hogy a konkrét eset kapcsán jóváhagyja-e az értékcsökkenés elszámolását és ha igen, mekkora összegben. Az értékcsökkenés jóváhagyható általában, amikor az adott autónak nincs kárelőzménye, a megtett kilométerek száma nem több 50-60 ezer kilométernél, a gépkocsi nem múlt el 5 éves, de arra nincs általános szabály, hogy az értékcsökkenés mértéke mekkora lehet. Minden esetre ajánlott egy szakember segítségével átszámolni a biztosító által számolt értékcsökkenés összegét, hogy az mindkét fél részéről reális legyen.

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.