A tények azt igazolják, hogy a kötelező biztosítás csökkenő áraival a casco is lépést tart, az előző évhez képest átlag harminc százalékkal kisebb összegért köthetünk casco biztosítást. A sokak által ismert teljes körű casco biztosítás az előző évi 65 ezer forinthoz képest az idén 45 ezer forint körüli éves díjon megköthető, a ma már önállóan is igénybe vehető miniCasco pedig pár ezer forintos díjon elérhető. Ezzel magyarázható, hogy egyre népszerűbb a miniCasco az autós ügyfelek körében.


Genertel miniCasco kalkulátor

A miniCascóra igen előnyösen lehet szerződni, mert annak ellenére, hogy a casco biztosítások számszerűleg csak kismértékű növekedést mutatnak, de az ár szempontjából abszolút versenyképes maradt. Tulajdonképen a minimál casco egy olyan konstrukció, mely igazából egy kiegészítő biztosítást testesít meg. Az, hogy egyre népszerűbb a miniCasco annak tudható be, hogy a mai nehéz gazdasági helyzeteben sokan ezt a minimális összeget is épp hogy ki tudják szorítani, de mégis bizonyos százalékban fedezettel számolhatnak egy nem várt eseménykor. A szakemberek ismereti szerint a karambolos káresemények fordulnak elő a leggyakrabban, az összes baleset 41 százalékát teszik ki. Ezeknél a karambolos káreseteknél a keletkezett károk összege 60 százalékban háromszázezer forint alatt van, az esetek negyven százalékában pedig nem haladja meg a százezer forintot, Ez azt bizonyítja, hogy érdemes a miniCasco mellett dönteni, legalábbis a nagy számok törvénye alapján. Nagy előnye ennek a cascónak, hogy a minimális díj és alacsony fedezeti összeg miatt nem kell megfizetni a 10 százaléknyi, illetve minimum százezer forintos önrészt. A másik érv, ami miatt egyre népszerűbb a mini casco és érdemes erre szerződni, hogy a kis értékű öreg autókra és megköthető, biztonságot nyújtó konstrukció, márpedig ez a hazai gépkocsiállomány öregedését tekintve nem utolsó szempont.

Genertel MiniCasco - Kösse meg biztosítását itt, online!

Kinek ajánljuk?

  1. Minden személygépjármű és kistehergépjármű tulajdonosnak ajánljuk a Genertel miniCasco biztosítás szerződést, akik nem szeretnének sokat költeni teljes körű casco biztosításra, de mégis szeretnék gépjárművüket casco védelemmel ellátni.
  2. Nem szükséges az sem, hogy a kötelező biztosítása a Genertel Biztosítónál lehet, ugyanis bármely kötelező biztosítás mellé megköthető, mert ez egy önálló biztosítási termék
  3. Bónusz 02 vagy annál magasabb besorolás esetén nagyon kedvező a miniCasco díja
  4. Biztosítását felhasználhatja akár teljes körű cascója mellé az önrész kiváltására is, tehát ez a termék akár önrész biztosításként is funkcionálhat.

Mire nyűjt fedezetet a miniCasco?

  1. Gépjárművünk sérülése esetén a Genertel miniCasco  150.000.-Ft -ig fizeti a kárt, az aktuális feltételek betartása mellett.
  2. Teljes körű casco szerződés mellé kötött minicasco esetében a teljes körű casco önrészét 150.000.-Ft.-ig kiváltja.


Feltételek letöltése:

feltétel 2014.03.15.-e előtt megkötött miniCasco szerződéshez

feltétel 2014.03.15.-ét követően megkötött miniCasco szerződéshez

 

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.