| Gépjármű biztosítási csalás |
|
A Generali-Providencia Biztosító közleménye szerint, 2008-ban a vizsgálati csoportja több, mint 200 biztosítási csalást fedezett fel, melynek összértéke elérte az 550 millió forintot.
2008-ban a magyar vizsgálati csoport több mint 200
biztosítási csalást vélt felfedezni. A csalások gyakorisága ugyan nem
köthető a magasabb értékű, színvonalú gépjármű márkákhoz, de a
gépjárműtípusokat összehasonlítva felfedezhető volt, hogy a csalások
gyakorisága a márkásabb, mint például mercedes,audi,bmw,volkswagen
gépjárművek esetében gyakoribb volt. Természetesen, ez nem azt jelenti,
hogy az alacsonyabb értékű gépjármveknél nem volt jellemző a csalások
mértéke. Magyarországon a legkiemelkedőbb csalások száma a Suzuki
márkájú gépjárművekhez volt köthető, ezért a biztosító vizsgálati
csoportja a rendőrséggel együttműködve megvizsgálta a gyanús eseteket,
melyek során fény derült arra, hogy a legtöbb esetben nem valós lopásról
volt szó. A gépjármű tulajdonos tudtával, illetve engedélyével
külföldrre vitték a gépjárművet és ezután bejelentették a lopáskárt. A
rendőrség 60 gyanúsított ellen folytatott eljárást, mely során a
gépjáművek 10%-át megtalálták.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|
Biztosító váltás gyors, ingyenes ügyintézéssel. Váltson kedvezőbbre! 14 biztosító árajánlatából választhat! Kötelező biztosító váltás, akár 40% megtakarítással.
Kötelező biztosítás 2011 – Fontos változások jönnek 2011-ben! Érdemes tájékozódni a módosításokról, mert a kötelező biztosítás teljes átalakításon megy át jövőre!
Casco biztosítás kalkulátor segítségével Ön 11 biztosító társaság áraiból tájékozódhat. Casco biztosítás szerződését online meg is kötheti! Válassza a leggyorsabb online biztosítási alkuszt!