Ha gépjárművet szeretnénk venni, akkor a gépjármű vagyonszerzési illeték rettentően fontos a számunkra. Amikor arról van szó, hogy ki kell számolni a költségeket, akkor ezt mindenképpen bele kell vennünk. Nem lényeg, hogy használtan vagy újonnan vesszük a gépjárművet, mert mindkét esetben meg ki kell fizetnünk ezt az illetéket. Az autóknak vagy az adott járműnek a teljesítményét kell figyelembe venni, amikor meghatározzák az illeték mértékét és megszabják a határokat. Az egyik legkönnyebb dolog elmagyarázni, mit is jelent a vagyonszerzési illeték valójában. Ez egy összeg, amit abban az esetben kell kifizetni, hogy ha egy másik személytől a gépkocsinak a tulajdonjogát átvesszük, azaz mi leszünk a tulajdonosok.


A vagyonszerzési illetékkel kapcsolatban vagy is annak tekintetében a gépjármű átírásnál érvényben lévő szabályok megváltoztak. Minden esetben ki kell fizetnünk ezt az összeget, amikor megtörténik az átruházás. A mérték nagyon sok mindentől függ, több tényező összessége. Amennyiben az adott gépjármű több mint 120 kW-os, abban az esetben a vagyonszerzési illeték számítása úgy történik, mintha az adott gépjármű hajtómotorja 120 kW-os lenne. Előfordulhat, hogy valaki nem ismeri csak lóerőben a jármű teljesítményét, ilyenkor annyi a teendő, hogy a lóerőt el kell osztani 1,36-al, majd egész számra kerekíteni és ez szolgálhat a számítások alapjául. A gépjármű vagyonszerzési illeték 2014-2015 során fizetendő mértékének számítása alapja az alábbi táblázatból leolvasható:

gepjarmu vagyonszerzersi illetek tudnivaloi

Ha csak hajtómotoros járműről van szó a vásárláskor, akkor ilyen esetben nem kell kifizetni a vagyonszerzési illetéket. Ha pótkocsi van a központban, mint vásárolandó eszköz, akkor az előző dolgokat nem kell figyelembe venni. Ilyenkor a pótkocsinak az össztömegét kell megnézni és figyelembe venni és az össztömeg fogja az egész számításnak az alapját adni. Amikor öröklésről beszélünk, akkor visszterhes vagyonszerzési illetékről van szó és ilyen esetben összege megduplázódik. 2014. Januártól minden használt autó után is vagyonszerzési illetéket kell fizetni abban az esetben is, amikor külföldről hozzuk be a használt gépkocsit, sőt ugyan ez vonatkozik a pótkocsikra és a kishaszon gépjárművekre is, ezért mindenképpen ki kell fizetnünk minimum 20 ezer forintot. Viszont mindenképpen többet kell kalkulálnunk, hogy ne adódjon belőle később probléma.

Akinek 120 kW-nál erősebb az autója, annak az illetéke több százezerre is rúghat. Tehát nem kis pénzről szól ez az egész és motorokra is érvényes természetesen. Ez az egész az államnak nagyon sok pénzt hoz és rengeteg bevételt jelent, tehát a költségvetésben nagy szerepet szánnak neki. Mindenképpen el kell mondani még egyszer, hogy a kint megszerzett autó is belföldi illetékhez kötődik, ezekben a helyzetekben is minden alkalommal ki kell fizetni a vagyonszerzési illetéket.

Ezért lehet biztosra venni azt, hogy ez a rendszer nem kerülhető meg a külföldi vásárlással, mint esetleg eddig, mert ugyan úgy fizetnünk kell érte mint a belföldön vásárolt gépkocsiért. Nagyon sokan gondolnak arra sajnálatos módon, hogy az állam csak még több pénzt akar kivenni a zsebekből. Tehát az illeték egy bizonyos adó, amit ki kell fizetni így érvényes lehet, amit az emberek mondanak a vagyonszerzési illetékről. A kis autósok nem fognak és nem járnak jól, ezt biztosra lehet venni, de a költségvetést meg foltozza ez a fajta adó, így megvan az árny- és a pozitív oldala is.

Semmiképp sem szabad szem elől téveszteni tehát azt, hogy amikor gépjárművet vásárol valaki, akkor a tulajdonszerzésnek meg vannak az alapvető feltételei. Ahhoz, hogy a nevünkre és a tulajdonunkba kerülhessen egy jármű, a vagyonszerzési illeték megfizetése ugyan úgy elengedhetetlen, mint az eredetiségvizsgálat elvégzése, vagy az új törzskönyv és forgalmi engedély kiváltása.

Reméljük, hogy elég információt tudtunk közölni és kielégítő volt mindenre a válasz. A későbbiekben még jönni fognak ezzel kapcsolatos hírek, így mindenképpen megéri követni minket, hiszen nagyon gyorsan jöhetnek új információk és ilyenkor hasznos, hogy ha az ember tisztában van az elkövetkezendő dolgokkal és történésekkel a jövőre nézve.

Az itt leírtakat csak általánosságban szabad figyelembe venni, mert az illetékek rendszere bonyolult és a szabályozása részletes, ezért minden konkrét esetben az illetéktörvényből kell tájékozódni. Az ide vonatkozó törvény 2010. augusztus 28-tól nagyon kedvezően változott meg, mert az egyenes ági rokonok közötti öröklés és ajándékozás illetékmentessé vált.

Illetékfizetés kötelezettség akkor merül fel, ha a szerzés ellenérték fejében történik, valamint, ha öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső, más módon (szerződéssel vagy elbirtoklással) történik. A vagyonátruházási illeték alapját az illeték megfizetéséről szóló törvény határozza meg. Szintén a törvény szabályozza a vagyonátruházási illeték alóli mentességek eseteit. A mentességek köre döntően lakáspolitikai és szociális célokat szolgál.

Vagyonszerzési illeték:

- öröklési illeték
a, örökhagyó házastársa, mostoha- és nevelt gyermeke, mostoha- és nevelőszülője terhére
b, az örökhagyó testvére terhére
c, minden más örökös terhére
A gépjármű, pótkocsi öröklése és az illeték mértéke külön szabályozott.

- ajándékozási illeték
a, örökhagyó házastársa, mostoha- és nevelt gyermeke, mostoha- és nevelőszülője terhére
b, az örökhagyó testvére terhére
c, minden más örökös terhére
A gépjármű, pótkocsi ajándékozása és az illeték mértéke külön szabályozott.

- visszterhes vagyonátruházási illeték
a, általános mérték
b, önálló orvosi tevékenység működtetési jogának megszerzése
c, lakástulajdon megszerzése
d, ingatlanforgalmazási célú ingatlanszerzés
e, hitelintézetek ingatlanszerzése
f, gépjármű és a pótkocsi megszerzése

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.