Biztosítás kalkulátorok

Gépkocsi kötelező biztosítás 2011

Gépkocsi kötelező biztosítás 2011

Jelentősen megváltozik a díjkalkuláció módja a gépkocsi kötelező biztosítás 2011 évétől.

Szakemberek szerint az eddigi rendszer kissé elavulttá vált és nem teljesen igazságos. Az autóipar olyan mértékben fejlődött, hogy az már kihatással van a kötelező biztosításra is. Jelen technológia képes a motorok teljesítményét jelentős módon megnövelni, úgy, hogy eközben a hengerűrtartalmat nem változtatják.


Így egy veszélyközösség kialakításánál nem korrekt módon ugyanabba a kategóriába más teljesítményű gépjárművek kerülhettek. A nagyobb teljesítményű motorokkal szerelt autókkal az emberek többnyire gyorsabban haladnak. A nagyobb sebességű gépjárművek pedig nagyobb kockázatot jelentenek a közlekedés folyamán. A tények a változtatás mellett szóltak és azt a döntéshozók meg is tették. A gépkocsi kötelező biztosítás 2011 évtől kezdődően, a díjak meghatározásához alkalmazott besorolás nem a lökettérfogat szerint, hanem a motorok teljesítménye alapján fog történni. Ez a változás viszont az autós társadalom 2/3-át érintheti. Kit pozitív, kit negatív módon, de a kötelező biztosítások díja az eddigiekhez képest ennyi autósnál lesz más.


Gépkocsi kötelező biztosítás 2011 esetében minden eddigi legnagyobb biztosító váltása várható. Ebben szinte valamennyi biztosítási szakember és gazdasági elemző egyet értett. Mindenkinek azt tanácsolják, hogy a közzé tett díjak után a lehető leggyorsabban nézzék meg érdemes e váltaniuk, válthatna e és, ha igen akkor váltsanak biztosítót.

Az oldalunkon megtalál mindent a biztosító váltás folyamatáról. Megnézheti az új törvényi szabályozásokat és azt, hogy a biztosító váltás folyamat egyáltalán idén vonatkozik e Önre. Amennyiben mindenben kellő képen tájékozódott, a nálunk működő leghatékonyabb gépkocsi kötelező biztosítás 2011 kalkulátor segítségével percek alatt összehasonlíthatja az összes biztosító ajánlatát. Így gyakorlatilag pár perc alatt elintézheti, néhány egyszerű lépéssel a biztosító váltás folyamatát. Amennyiben megtalálta a legjobb ajánlatot, és felmondta a régi szerződését, úgy a gépkocsi kötelező biztosítás 2011 kalkulátor utasításait követve kösse meg új szerződését az oldalunk segítségével.

Kötelező biztosítás díjszámoló - 14 biztosító díja egy helyen!

 


Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:

 

Biztosító váltás gyors, ingyenes ügyintézéssel. Váltson kedvezőbbre! 14 biztosító árajánlatából választhat! Kötelező biztosító váltás, akár 40% megtakarítással.

Lakásbiztosítási kalkulátor, ahol percek alatt 12 biztosító díjával ismerkedhet meg, melyből már csak választania kell. Ha jó és kedvező árú lakásbiztosítást keres, akkor a legjobb helyen van!

Casco biztosítás kalkulátor segítségével Ön 11 biztosító társaság áraiból tájékozódhat. Casco biztosítás szerződését online meg is kötheti! Válassza a leggyorsabb online biztosítási alkuszt!


Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2011 - Proviti.hu