A régi gyakorlat alapján minden felmondás novemberben történt, hiszen a szerződések az év végével jártak le és a biztosítók is erre az időszakra fókuszáltak, ekkor adták a kedvezmények jelentős részét, ilyenkor hirdették meg új díjaikat.


Kötelező biztosítás váltás év közben 14 biztosító ajánlatából, ingyenes teljes körű ügyintézéssel és árgarancia vállalása mellett! Válasszon minket és a meglévő szerződését is felmondjuk határidőre!
Kattintson tovább: Itt számolhat az oldalunkon


2010.01.01. utáni kötéseknél már a szerződések évfordulója az a nap, melyen a biztosítás kötése megtörtént. Annak felmondására tehát, az adott dátum előtt legkésőbb 30 nappal van lehetőség. Bár a biztosítók levélben értesítést küldenek, a tapasztalat azt mutatja, hogy a felmondás és váltás lehetőségét nagyon sokan elmulasztják, így kénytelenek a régi, adott esetben sokkal kedvezőtlenebb díjú biztosítást a következő évre is felvállalni.

Az elmúlt évek újításai, hogy az évközi váltásnak is vannak már kedvezményei, a később lejáró szerződések felmondására és újrakötésére több hónappal korábban is lehetőség nyílt. Ezzel jelentősen csökkenhet a váltásról lemaradók száma, viszont növekedhet a kedvezőbb szerződések, elégedettebb ügyfelek köre. Ez lesz a jövő gyakorlata. Éljen vele már ma!

Másik lehetőség:

Amennyiben az üzembentartó és a biztosító kölcsönösen megegyeznek, valamint a szerződés díjjal rendezve van, akkor ez is egy járható út a kötelező biztosítás váltás év közben lehetőségének kihasználására.

Ilyen estekben, ha a biztosító elengedi az ügyfelet, akkor a felmondás napján kell megkötnie az új biztosítását, hogy elkerülje a kellemetlen fedezetlenségi díj fizetését a kötelező biztosítás nélküli napokra, amit a MABISZ (Magyar Biztosítók Szövetsége) számláz ki. Ez a fedezetlenségi díj sajnos nincs arányban a kötelező biztosítás díjával, sokkal magasabb összeg került meghatározásra a gépjárművek köbcentije alapján.

A Kötelező biztosítás évben a fizetési késedelem 45 naposra módosult, de az a kitétel nem változik, hogy a biztosító társaságok csakis 60 napra törölhetik a meglévő szerződést. Ha valaki késik a díjjal, akkor bizony késedelmes kamatfizetésre is számíthat, amiről maguk a biztosítók döntenek, hogy alkalmazzák-e ezt a büntetést vagy eltekintenek-e ettől, jelenleg nem szokták ezt alkalmazni. A casco esetében is a biztosító váltás a felmondás után történhet meg, ugyanis ha díj nemfizetéssel szüntetjük meg cascónkat, akkor a biztosítók a díj nemfizetéssel megszűnt szerződés után nyugodtan követelhetik a biztosítási díjat akár a casco szerződés évfordulójáig is. Azonban jelenleg ezt sem alkalmazzák a biztosító társaságok a gyakorlatban.

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.