Fizetési határidőn belül
kiküldött írásbeli felszólítás a díj megfizetésére vonatkozóan. Ilyen esetben a kockázatviselés a biztosító részéről 30 nappal meghosszabbodik. Először a díjértesítőt küldi ki a biztosító melyet követ a díjértesítő, melynek befizetésére a biztosító társaság 8 napot szab meg.

 

Sokkal fontosabb kérdés, mint gondolnánk, hogy mit takar az emlékeztető, felszólító, ugyanis ettől függ, hogy még idejében észbe kapunk-e és befizetjük az elmaradást, vagy pedig egyszer csak jön az értesítés, hogy megszűnt a biztosításunk. Ilyenkor pedig akár a normál biztosítási díj tízszeresébe is kerülhet ez nekünk.

A biztosító társaságok akkor küldik ki az emlékeztető felszólító levelet, amikor az ügyfél díjhátralékba, késedelembe kerül. Ha ennek kézhezvétele után a díj rendezése mégsem történik meg, akkor a társaság törli az ügyféllel kötött szerződést és megkezdődik a hosszadalmas procedúra, hiszen a biztosító mindenképp hozzá akar jutni a bevételéhez, ami érthető és természetes. Azzal kezdődik, hogy az emlékeztető felszólító átvétele után, az abban feltüntetett póthatáridő letelte után nem csak az elmaradt díjat kell megfizetni, hanem annak jóval többszörösét. Kötelező biztosítási szerződés esetén például azonnal kiszámlázásra kerül a fedezetlenségi díj is, ami szintén akár százezres tételre is rúghat.

Arra tehát, hogy mit takar az emlékeztető felszólító, röviden a válasz az, hogy ebben minden olyan lényeges információ benne van, melyből az ügyfél megtudja, hogy milyen tárgyban, mekkora elmaradása van, ezt az alaptartozást milyen további rendezendő összegek terhelik és természetesen a szem előtt tartandó határidőket is feltünteti a biztosító társaság. Ezek mellett persze arra is választ kapunk, hogy a fennálló tartozást milyen módon van lehetőségünk rendezni, ha erre több megoldást kínál a biztosító, akkor mindezeket felsorolja.

Szintén ki fog tűnni a felszólító levélből, hogy amikor például egy kötelező biztosítási díjelmaradásról beszélünk, akkor milyen nagy a jelentősége annak, hogy ilyen esetben nem csak díjhátralékunk keletkezik, és plusz erre jön a fedezetlenségi díj, de ami a legkellemetlenebb lehet, hogy adóhátralékba kerülünk, hiszen a harminc százalékos baleseti adót sem fizettük meg. Ennek pedig eléggé kellemetlen hátulütői lehetnek, hisz a baleseti adó meg nem fizetésével az a helyzet is előállhat, hogy az adóhivatal letiltja a bérünkből, keresetünkből ezen összeget, hisz az adótartozást be kell, hogy hajtsák. Erre pedig akkor is figyelni kell, amikor az elékeztető felszólító levélben foglaltaknak igyekszik valaki eleget tenni, mert nem elég a feltüntetett elmaradásokat befizetni, hiszen legelső lépésként a kötelező esetében az adót fogja a társaság levonni, és ha nem marad elegendő összeg a biztosítási díjra, akkor továbbra is fennáll a tartozás.

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.