|
További törekvés az Uniqa Biztosítónál |
|
A biztosító társaságokat is érintő különadó bevezetése a biztosítási piacon 3,3 milliárd forint veszteséget okozott. Ettől függetlenül az Uniqa biztosító 536 millió forint nyereséggel zárt, derül ki a tavalyi évi jelentésből. A társaság vezetői idén is hasonlóan jó eredményre számítanak.
A jelentés rámutatott arra, hogy a hatodik legnagyobb árbevétellel rendelkező társaság tavalyi adózás előtti eredménye 2,4 milliárd forint volt, melyből az adó megfizetése után maradt az 536 millió forint nyereség. Külön figyelmet igényel, hogy az életbiztosítások árbevétele 10% növekedést mutatot, mellyel bőven a piaci átlag felett teljesítettek.
Az idei év első felében a biztosítási piac bevételeinek csökkenése mellett a társaság bevétele nőtt az elmúlt év hasonló időszakához képest. A nem életbiztosítások területén szeretnének erősíteni az év második felében, így a lakásbiztosításoktól és a bővített egészségbiztosításoktól remélnek még nagyobb díjbevételt. A termékpalettán olyan új termékek bevezetésétől várják az eredményességet, mint a járó beteg biztosítás.
Az Uniqa biztosító további terjeszkedést tervez kelet felé, melynek Magyarországi leányvállalata jelenetős segítségére lehet.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|