|
Újabb kör a jövő évi kgfb tarifákban |
|
Újabb kör a jövő évi kgfb tarifákban
A PSZÁF csütörtökön kiadott egy vezetői körlevelet,
és ez az alkuszok véleménye szerint olyan tartalmú volt, hogy a 2011-re
vonatkozó tarifákat újra ki kell alakítani. A körlevél tartalmazott 10
olyan pontot, amikre felhívja a biztosítók figyelmét, mikre kell
odafigyelniük, amikor a kgfb 2011-es tarifákat állítják össze.
Ez a körlevél letisztultabbá, és áttekinthetőbbé
tette a biztosítási piacnak ezt a részét. A csütörtöki tájékoztatón
elhangzott, hogy a kötelező biztosítás piacát négymillió szerződés,
évente százhúszmilliárd forintnyi díjbevétel, valamint hetvenötmilliárd
forint kárkifizetés jellemzi.
A legfontosabb elvárási alapelv nem más, mint az, hogy az üzembentartó a
legegyszerűbb módon a forgalmi engedélyében szereplő adatok alapján és a
meghirdetett tarifa adatok alapján ki tudja számolni a következő évre
vonatkozó biztosítási díját.
Ebből kifolyólag a korábbi módszer, miszerint csak indexdíjat tesznek közzé, az már nem érvényes.
Megszüntették az olyan jellegű kedvezmények alkalmazását is, amiket az
üzembentartó előre nem tud megítélni technikailag. Ilyen jellegű például
a kötelező díjának azonnali bankkártyás fizetése, illetve a biztosítási
ajánlat elektronikus módon való továbbítása az adott biztosítóhoz.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|