Szerződéskötést követően a banki díjlehívás általában 2 hónap alatt indul el. Erre az időszakra a biztosító csekket küld Önnek. A másik gyakori probléma akkor szokott előfordulni, ha nem megfelelő limitet adtunk meg banknál, vagy egy esetleges fedezethiány.


Mindenképp keressük fel bankunkat, ha ilyen eset állna elő! A biztosító társaságok maximum 5 különböző alkalommal próbálják meg levonni az összeget, ha ez sikertelen, minden esetben felszólító levél kíséretében csekket küldenek az ügyfeleknek!

Nem szabad tehát azt semmiképp figyelmen kívül hagyni, hogy a szerződés megkötése nem jelenti azt, hogy a bank máris vonni fogja tőlünk a díjat és le van minden gondunk. A biztosító is nyilván fel fogja hívni a figyelmet, sőt az alkuszcég, melyen keresztül megköti biztosítását egészen biztos, hogy erre figyelmezteti minden ügyfelét. Hozzávetőlegesen két hónapba telik, amíg a banki utalással kapcsolatos adminisztráció lezajlik, erre feltétlenül gondolni kell, nehogy már a szerződéskötés utáni hónapban beleessen abba a hibába, hogy díjnemfizetés miatt fedezetlenségi díjat is fizetnie kelljen.
 
A problémák elkerülését úgy szokták megoldani, hogy a biztosítási szerződés életbelépésekor a biztosító csekkeket ad az ügyfélnek, melyen az első két havi díjat be tudja fizetni és mire ez az idő letelik, várhatóan rendeződnek a banki adminisztrációs ügyek. Amire az ügyfélnek különösen oda kell figyelni, egyrészt, hogy idejében intézze el a bank felé adandó megbízás leadását, valamint ami legalább ennyire fontos, hogy olyan limitet adjunk meg a pénzintézetnél, amely mindig elegendő nem csak a szerződött biztosítási díj összegére, hanem például kötelező biztosításnál a fizetendő baleseti adó részt is fedezze. Amikor ugyanis a biztosító nem tudja a teljes összeget lehívni, akkor először az adónak számító összeget vonja, ha pedig a kötelezőre nem elég a fennmaradó összeg, akkor máris díjhátralékba lehet kerülni.

A biztosítók minden esetben ötször megpróbálják lehívni az adott számláról a szükséges összeget, ha pedig ekkor sem sikerül, akkor a társaság küld egy felszólítást és a mellé egy csekket, melyen pótolni lehetséges az esedékes befizetést. Amennyiben bárkinek bármilyen problémája merül fel ezzel kapcsolatban, például, hogy a biztosító bármely okból kifolyólag nem vonja le bankszámlájáról a biztosítási díjat, ne várjon, hanem rögtön forduljon a biztosítójához, de ha szükséges, az alkuszcég, akin keresztül megkötötte szerződését is készségesen segít a dolgot tisztázni és rendezni, akár a csekk küldésének megsürgetését illetően is.

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.