Az állomány az az
érvényes biztosítási szerződések darabszáma együttesen. Az állomány után évente kap az üzletkötő úgynevezett gondozási jutalékot is, melyért cserébe az Ügyfelek rendelkezésére áll, továbbítja a biztosító társaság részére a változásokat, kárigényeket.

 

Az állomány évről évre felülvizsgálható, mely eredményeképp a biztosítási szerződések egy része áthelyezhető másik biztosító társasághoz, természetesen az Ügyfél beleegyezésével. Ez esetben ugyanazon kockázarta kedvezőbb díjat, vagy jobb szolgáltatást, esetleg mindkettőt el lehet érni. Minden biztosításokkal foglalkozó alkusznak, üzletkötőnek van biztosítási állománya.

Állomány díjnak nevezzük a biztosítói statisztikákban az egy bizonyos időszak alatt érvényben lévő biztosítások egy adott biztosítási időszakra vonatkozó díjösszegét. Ebből következően a biztosítási állomány nem más, mint egy biztosító társaság egy év tekintetében összesített szerződéses állománya, mely egyben megmutatja az adott biztosító éves bevételének összegét, forgalmát. Amennyiben tehát a társasági állomány lecsökken, akkor ez a társaság forgalmának csökkenését jelenti, amikor pedig egy biztosítónál állománynövekedésről van szó, akkor az a bevétel és forgalom növekedését jelzi.

Az állomány átruházható, ami annyit jelent, hogy ez jogi procedúra keretében egy biztosító cég egy másik társaságnak átadja az addigi állományát, vagy esetleg abból egy részt. Az ilyen fajta állomány átruházáshoz meg kell kérni az Állami Biztosításfelügyelet hozzájárulását, engedélyét és természetesen az átruházásról az érintett ügyfeleknek is értesülniük kell.

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.