A
kötelező biztosítás szabályozás értelmében a kgfb biztosítások az új autók kötelező díjainak alakulását kedvezőtlenebb irányba viszi, mint a régebbi gépjárművekét.


A következő évtől a kötelező biztosítások nem a hengerűrtartalmat fogják figyelembe venni, hanem a motorok teljesítményét, hiszen kisebb köbcentivel tudják már a motorok ugyanazt a teljesítményt produkálni, mint korábban, és a nagyobb teljesítmény általában nagyobb veszéllyel, illetve kárral jár. Egy összehasonlító elemzés után kiderült, hogy az autók több mint egyharmada másik díjkategóriába fog esni, az újabb gépkocsik két kategóriával magasabb díjszámításba is kerülhetnek, míg az idősebb, dízel üzemeltetésű autók tulajdonosai sokkal kedvezőbb besorolásra számíthatnak.

Igen ám, de az is előfordulhat - mivel a  tavalyi év árversengésének köszönhetően a biztosítók igen alacsony árakkal nyerték meg ügyfeleiket- hogy ezt a helyzetet könnyen a díjak emelésére tudják kihasználni. A Független Biztosítási Alkuszok Szövetségének elnöke elmondta, hogy biztosan látszik, hogy közel 1 millió autó fog másik díjkategóriába tartozni a szabályozások után, és ez maga után fogja vonni a nagy mértékű biztosító váltási hajlandóságot. Nagyobb mértékű díjemeléstől azonban nem kell tartani, a biztosítók nem fogják megkockáztatni, hiszen az alkuszok összehasonlító rendszere rontana az esélyükön,de egy kisebb korrekcióra  kihasználhatják a szabálymódosítás okozta helyzetet.

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.