Azt, mint tudni lehet március 15.-e óta már új törvénykönyv van. Az új törvénykönyv nagyon védi a fogyasztókat, jobban, mint eddig.  Új fogyasztóvédő rendelkezések kerültek be az új Polgári Törvénykönyvbe EU-s direktívákból, de e mellett viszont az előző fogyasztóvédelmi rendeleteket is tartalmazza. Az új Ptk.-ban rengeteg minden változott biztosítási téren is, és jó tudni, hogy a Polgári Törvénykönyv alkalmazása számos témában kötelező, azaz a régebbi témákban nem lehetett eltérni, viszont most már csak azokban nem lehet eltérni, amit a Ptk. kifejezetten felsorol.


Ilyen többek között az életbiztosítás vagy az egészségbiztosítási téma. A felelősségbiztosítás és a vagyonbiztosítás esetében van egy bizonyos 10-es lista, ami meghatározza, hogy mitől nem lehet eltérni. A szerződés megszűnésére vonatkozó szabályoktól például semmi esetre nem lehet eltérni. Az elkövetkezendő időkben nem fog automatikusan megszűnni a szerződés, hogyha az ügyfél nem fizet, hanem ki kell küldeni neki még egy felszólítást.

A Ptk. új rendelkezései elsősorban a fogyasztók miatt jöttek létre. Az egy újdonság, hogy mostantól a cégvezetők is büntethetőek lesznek, és sokkal nagyobb felelősség fogja terhelni őket. Tehát mostantól az okozott kárért felelősségre lehet vonni a cégvezetőket. Ez azért érdekes, mert a cégvezetők most már sokkal megfontoltabban fognak felelősségteljes döntéseket hozni és mindannyian igen jól járhatnak, amennyiben élnek z új biztosítási módozat lehetőségével és megkötik a cégvezetők biztosítását.

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.