A gépkocsi öröklés az összes örökléssel együtt hagyatéki eljárás keretén belül közjegyzői hatáskörbe tartozik. Az öröklés vagy az öröklési törvény vagy végintézkedés alapján zajlik. Éppen a szabályok pontos betartása miatt lényeges, hogy a biztosítás kötés hagyaték esetén megfelelő ügymenetben történjen, hiszen egy-egy rossz lépés a biztosítás megszűnést eredményezheti. A díj nemfizetéssel megszűnő biztosítások rendkívül sok kellemetlenséggel járnak.


A közúti közlekedésben csak érvényes kötelező biztosítással lehet közlekedni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy öröklés esetén az örökös a biztosító felé időben bejelentse az elhalálozás tényét, és kérje a hagyatéki tárgyalás végéig a biztosítás díjfizetéssel történő érvényben maradását. Itt érdemes megjegyezni, hogy ilyen formában a szerződés maximum harminc napig maradhat. Ezt követően az új tulajdonosnak további teendői lesznek.

Kattintson tovább: Díjszámoló

A hagyatéki tárgyalás megtörténte után az ottani határozat jogerőre való emelkedését követően az örökösnek az okmányirodában át kell íratnia az autót. Az átíratáshoz már az új tulajdonos nevére szóló kötelező biztosítással kell menni, ellenkező esetben az okmányiroda el fogja utasítani a kérelmét. Nagyon fontos, hogy időben körbe nézzen a biztosítási piac kínálatában, hiszen az egyes szolgáltatások és díjak között rendkívül nagy eltérések tapasztalhatók.

Igyekeztünk összegyűjteni a legfontosabb tudnivalókat a biztosítás kötés hagyaték esetén folyamatban, hogy Ön ne akadjon el az ügymenet lebonyolításában. Továbbá nagy segítséget tudunk nyújtani abban, hogy biztosan a legjobb és legolcsóbb kötelező biztosítás szerződését kösse meg.

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.