A gépjármű biztosításokat több módon lehet csoportosítani. Az egyik és talán a legfontosabb csoportosítás a gépjármű biztosítás meglétének és fenntartásának szabályozásában van. E szempont szerint két nagy csoport létezik. Az egyik a kötelező gépjármű felelősség-biztosítás, mely (mint azt a neve is elárulja) kötelező minden olyan üzembentartó számára, aki a gépjárművével a közúti közlekedésben részt kíván venni. A kötelező biztosítás a másoknak okozott károkat téríti meg, mely károk felelőse a gépjármű üzembentartója. Amennyiben az üzembentartó úgy dönt, hogy a kockázati elemeket ki szeretné bővíteni, úgy hogy ne csak a másoknak okozott károkat térítse a biztosító, hanem a saját gépjárműnkben keletkező károkat is, akkor beszélhetünk a másik nagy csoportról a casco biztosításokról.


Tipp: Casco biztosítás kötése online – Casco biztosítás kalkulátor

A casco biztosítás lényege, hogy a saját gépjárművünkben keletkező károkat megtérítse. Egy casco biztosítás amennyiben nem rendelkezünk másképpen, úgy fedezetet nyújt a gépjárműben keletkező töréskárokra, elemi és tűzkárokra, valamint a lopáskárokra. A többi biztosítási módozatokhoz hasonlóan a casco biztosítás kockázatvállalási köre is bővíthető és csökkenthető. Ennek megfelelően a hazai biztosítási piacon szereplő casco biztosítások a casco biztosítás kalkulátor segítségével teljesen személyre szabható.

A casco biztosítás kötés új autó esetén mindig javasolt, de az igényeinknek megfelelő casco biztosítás ajánlatot lehet találni használt autóra is. A casco biztosítások díját számtalan tényező befolyásolhatja, de két olyan dolog van, mely alapvetően számít. Az egyik az autó értéke, hiszen a kártérítés számítása is ebből indul ki. A másik a választott önrész. Az önrész választása az ügyfél döntése. Szerződéskötéskor kell megadni fix összegben és százalékos módon is. Kár esetén a nagyobb összeget fogja a biztosító a kártérítés összegéből levonni. Ezt az összeget mindenképpen zsebből kell állnia az ügyfélnek. Az önrész változtatásával lehet a fizetendő díjakat módosítani.

A többi biztosítási módozathoz hasonlóan a casco biztosítás esetében is előfordulhat, hogy hasonló szolgáltatásért egyes biztosítók eltérő díjakat számítanak fel. Ezt alapvetően az adott biztosító kártörténeti elemzése és az üzletpolitikája határozza meg. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ha már eldöntöttük, hogy casco biztosítás szerződést kötünk alaposan nézzünk körbe a biztosítási piacon. Ne fizessen többet, mint amennyit muszáj. Az összehasonlítás leggyorsabb és legkényelmesebb lehetősége az oldalunkon megtalálható casco biztosítás kalkulátor. A rendszer néhány lépésben elkéri az alapadatokat, melyek feltétlenül fontosak a díjak meghatározásánál, majd pár pillanat alatt megmutatja az összes casco biztosítás ajánlatot. Az ajánlatokból mindenki könnyedén ki tudja választani a számára leginkább kedvező ajánlatot. A kiválasztott ajánlat és a casco biztosítás kalkulátor segítségével percek alatt meg is kötheti a casco biztosítás szerződését. Szerződéskötés percek alatt az összes kedvezmény igénybe vételével.

A casco biztosítások díjait számos dolog befolyásolja, befolyásolhatja.

  1. Mint ismeretes a kötelező biztosítások piacán kialakult árverseny és a piacon megjelenő új szereplők jelentősen lenyomták a kötelező biztosítások átlagdíját. A legutóbbi kampány alatt azok a biztosítók akik jelentős állománydíjat veszítettek az idén a kedvező díjazású casco biztosításokkal remélik az elvesztett bevételüket pótolni.
  2. Az elmúlt évben jelentősen emelkedett a benzin ára. A megemelkedett üzemanyag árak az autósokat megfontoltabbá tette, ma már tényleg csak azok ülnek kocsiba akiknek muszáj. A kevesebb autós, kevesebb kockázattal jár, hiszen a közlekedésben jelentősen csökken ez által a balesetek száma. A kedvező kárstatisztika csökkenti a casco biztosítás átlagdíját.
  3. A kárstatisztika további javulása pedig a nemrég bevezetett objektív felelősség elvének köszönhető. Az autósokat jelentős mértékben visszaszorította ez az intézkedés a szabálytalanságoktól. A balesetek számának csökkenése további kedvező hatással lehet az átlagdíjakra.

 

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.