A kötelező biztosítás érvényességét több esetben is tudnunk kell igazolni. A gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változás bejegyzése iránti kérelmünket, tehát az átíratási kérelmet el is utasítják a biztosítás hiányában. Ezen felül a kötelező biztosítás ellenőrzése legtöbb esetben a közúti rendőri ellenőrzés folyamán kerül sor.


Az ellenőrzés alkalmával
a biztosítás érvényességét igazolni tudjuk a biztosító által megküldött, és befizetett csekkel, valamint a biztosító által megküldött díjfizetési igazolással. Újonnan megkötött szerződések esetében az igazolásra az alkusz által kiállított ajánlat is megfelel, ami a szerződő számára biztosítja a díjhalasztást. Amennyiben a biztosítás díját átutalással fizette, úgy legyen Önnél az átutalást igazoló bizonylat melyen feltétlenül szerepeljen a rendszám.

A kötelező biztosítás ellenőrzése folyamán, amennyiben kiderül, hogy nincs vagy nem érvényes a biztosítás komoly büntetésre lehet számítani. Ezen felül sokkal nagyobb gondot okozhat, ha biztosítás nélkül balesetet okozunk, mert akkor az okozott kárt zsebből kell rendezni. A díj fizetésének elmulasztása ezeken felül további problémát is okoz. A díj nemfizetéssel megszűnt szerződések reaktiválása folyamán a biztosító a szerződés megszűnésétől az újrakötés napjáig fedezetlenségi díjat számít fel, mely sokszorosa a rendes díjnak. A biztosítás nélküli gépjárműveket a biztosítónak kötelessége jelenteni a BM nyilvántartásának, mely az ellenőrzést követően a lakhely szerinti illetékes jegyzőnek átadja az ügyet aki az ügymenet folyamán kivonatja a gépjárművet a forgalomból.

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.