|
Kötelező Biztosítás tájékoztató
Miért kötelező, a kötelező biztosítás?
A kötelező biztosítás a kárt okozó és a károsult érdekeit egyaránt védi. A biztosító a másnak általunk okozott kárt téríti meg. A károsult követelése megtérül akkor is, ha a károkozó nem tudja illetve nem is akarja kártalanítani. A biztosítás-i díj ellenében a biztosító pedig átvállalja a károkozó által okozott károk rendezését.
A Kötelező Biztosítás funkciója:
A Magyarországon üzemeltetett jármű tulajdonosa, vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartó, az általa okozott károk fedezetére érvényes díjrendezettségű kötelező biztosítással kell rendelkezzen. A kötelező célja, a másnak saját hibánkból okozott károk megtérítése. Csak és kizárólag olyan gépjárművel közlekedjünk, amely érvényes kötelező biztosítás-sal rendelkezik!
A kötelező biztosítás-t kinek kell megkötni?
Kötelező biztosítás-t kizárólag a tulajdonos, illetve a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartó köthet.
A kötelező biztosítás, más néven KGFB szolgáltatása:
500 millió Ft káreseményenként dologi károkra, és 1.250 millió forint káreseményenként a személyi sérülésekre a térítés, függetlenül a személyi sérültek számától.
A kötelező biztosítás-t mikor kell megkötni?
A biztosítás-i szerződést a jármű vásárlásakor, vagy már az előtt meg kell kötni! A tévhitekkel ellentétben az előző tulajdonos kötelező biztosítása nem érvényes Önre, türelmi idő ebben az esetben nincs! Érdemes a kötelező biztosítás -t online kalkulátor segítségével megkötni, ahol minden biztosító ajánlata megtalálható.
Gépjármű átírási tudnivalók
A biztosítási szerződés évfordulója mikor van? Biztosító váltás tudnivalók.
Biztosító váltás 2009-ben még a hatályos jogszabályok szerint, a kötelező biztosítás határozatlan időre szól. Biztosítás-i időszak, a naptári év, a kötelező biztosítási évforduló 2009.12.31.-e.
Biztosító váltás 2009, biztosítás kötés: 2009.12.01.-e 0-óráig lehet a biztosítást megszüntetni az adott biztosítónál, de 2009.12.31.-éig még ott van biztosítva. Az új szerződés 2010.01.01. 0-órától indul az új biztosító társaságnál.
Biztosító váltás 2010, biztosítás kötés: 2010-től már a biztosítás-i szerződés évfordulója a kötés napja lesz, tehát ha valaki 2010.02.01.-én köt kötelező biztosítást, akkor 2011.02.01.-én lesz a biztosítási szerződés évfordulója. Biztosító váltás 2010: A kötelező biztosítást évforduló előtt 30 nappal tudja majd írásban felmondani. Más időpontban a biztosítás-t nem lehet felmondani –kivétel: jármű eladás, forgalomból történő végleges kivonás-.
A felmondó nyilatkozat tartalma:
A felmondó nyilatkozatot, a biztosítás váltás időszakában használjuk. Hivatalos formanyomtatvány nincs. Csak és kizárólag írásban lehet megtenni, majd postán, faxon, vagy személyesen lehet leadni a biztosító társaságnak. Ha a biztosító váltás időszakában a felmondásunkat e@mail-en szeretnénk leadni az csak a kézzel aláírt dokumentum továbbításával lehetséges, de javasoljuk, hogy egyeztessen a biztosítóval, hogy fogadják e elektronikus formában is a felmondást. A megszüntetésnek a biztosítás évfordulója előtt 30 nappal meg kell érkeznie a biztosító társasághoz.
A felmondásnak tartalmaznia kell: név, cím, kötvényszám, rendszám, hogy melyik biztosítónak küldi, és a felmondás dátumát.
Amennyiben a felmondás nem érkezik meg a biztosítóhoz időben, úgy a biztosító váltás nem lehetséges.
Ki az új belépő?
Új belépő az akinek 2 éven belül nem volt a nevén kötelező biztosítás, vagy még egyáltalán nem rendelkezet kötelező biztosítás-sal . Ebben az esetben a bonusz besorolása kizárólag A0-ás, azaz alapdíjas lehet.
Ki számít nem új belépőnek?
Nem új belépő az a szerződő, akinek két éven belül volt a nevén, vagy a biztosítás kötés idejében is rendelkezik azonos járműkategóriában kötelezőbiztosítás-sal.
A biztosítási szerződés megszűnése:
Érdekmúlás: a biztosítás-i szerződés megszűnhet, a jármű forgalomból történő végleges kivonásával, gépjármű eladás miatt, illetve biztosítási káresemény miatt: totálkár, jármű ellopása miatt.
Díj nem fizetés: a biztosítási díj esedékességétől számított 30. nap elteltével, a kötelező biztosítás díj nemfizetés miatt törlésre kerül. Ebben az esetben, ha a törlés az adott évben volt, akkor kizárólag csak annál a biztosító társaságnál köthetjük újra biztosítás-unkat amelyiknél a szerződésünk megszűnt. Ha a biztosítás az előző évben, vagy még előbb szűnt meg, akkor azzal a biztosító társasággal szerződhetünk, amelyikkel szeretnénk, de a díjat a szerződés megszűnésének napjától kell megfizetni.
Felmondás: a szerződést évfordulóra, (2009.12.31. illetve 2010-től a szerződés megkötésének a napja számít majd) mindkét szerződő fél ( Ügyfél, biztosító) az évforduló előtt 30 nappal írásban felmondhatja, felmondási ok nélkül!
A biztosítási szerződést más indokkal nem lehet megszüntetni!
A kötelező biztosítás területi hatálya:
Az Európai Gazdasági Térség, Svájc, illetve a zöldkártya rendszer azon országai, akiknek érvényes megállapodása van a Magyar Nemzeti Irodával.
A kötelező biztosítás hatálya alá tartozó járművek:
- segédmotor kerékpár,
- munkagép,
- lassú jármű,
- mezőgazdasági vontató,
- motorkerékpár utánfutó,
- lakókocsi, személygépjármű utánfutó,
- könnyű pótkocsi,
- nehéz pótkocsi,
- vontató,
- tehergépkocsi, -2t alatt, 2t és 6t között, 6t felett, teherbírástól függően-
- trolibusz,
- autóbusz, -10-19 helyig, 20-79 helyig, 80 helytől, férőhelyek száma szerint-
- motorkerékpár, -150 cm3-ig, 151-350 cm3-ig, 351 cm3-től, hengermérettől függő kategóriák
- személygépjármű, - 850 cm3-ig, 851-1150 cm3, 1151-1500 cm3, 1501-2000 cm3, 2001-3000 cm3, 3001 cm3-től, hengermérettől függő kategóriák.
A károsult teendője, ha a károkozó nem rendelkezik érvényes kötelező biztosítással:
Ha a biztosítás-i szerződés megszűnést követő 30. napon belül történik a káresemény, akkor a biztosítónak kell a kárt megtérítenie. Amennyiben a károkozás a 30. nap után történik, abban az esetben a károsultnak a saját biztosító társaságához kell leadnia a baleseti kárbejelentő lapot, aki továbbítja az anyagot a MABISZ – Magyar Biztosítók Szövetségének – aki a kárt lerendezi a vétlen féllel, de a károkozón behajtja a kártérítés teljes bekerülési összegét.
|