Cégautó adó 2014 / 2015 évi fontos információk és változások!


2012-ben a cégautó adó számítása az ezt megelőző évekhez képest jócskán átalakult. Tavaly év végéig a két alapvető adókategória szerint kellett fizetni, de ebben az évben már nem a személyautó kamratérfogata vagy hengerűrtartalma számít, hanem a teljesítmény. Ennek megfelelően a cégautó adó e szerint számítandó majd és valószínűleg az adó mértéke sem változik. Ez jelenleg 7700-44000 forint közé esik. A cégautó adó 2014 / 2015 minden jogi és magán személyt érint majd.

 

Mindezekből látható, hogy a cégautó adózásra vonatkozó rendelkezések nagy mértékben átalakultak már ebben az évben, ennek megfelelően módosult az adószámítás menete is. Cégautó adót fizetnie kell minden jogi- és magánszemélynek abban az esetben, amikor személyautó után költségelszámolást alkalmaz. E szerint tehát a vállalkozások esetében mindig meg kell fizetni ezt az adót. A törvény változásával együtt természetesen módosult a cégautó adó bevallásának és könyvelésének módja is jó pár pontot tekintve, ilyenkor sem szabad megfeledkezni arról, hogy az adó a teljesítményadatokból és a környezetvédelmi besorolásból áll össze.


Változatlanul marad a cégautó adó 2014, 2015 évre vonatkozóan, hogy az adót továbbra sem kell megfizetni bérlés esetén az áfa részre vonatkozóan, és ez a rész akkor is mentesül az adózás alól, amennyiben a cégautót használatra magánszemélynek adják, aki a költségtérítést útnyilvántartás vezetése mellett kapja.


Cégautó adó
Kérdése van? Tegye fel azt nekünk, és szakszerű, pontos választ adunk rá Önnek!

Facebook

Partneri kapcsolat

proviti partner program

 

Kötelező biztosítók

Hazánkban most jelen pillanatban 13 biztosító társaság értékesít kötelező biztosítási szerződéseket. Ezen a biztosító társaságok közül szinte mindegyik a partnerünk, így tudjuk garantálni Önnek, hogy kötelező biztosítási szerződését olcsón kötheti meg ráadásul ingyenes ügyintézés mellett! Vegye igénybe a Proviti Alkusz szolgáltatásait!

.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2017 - Proviti.hu
.