Biztosítás kalkulátorok

Központi nyilvántartás a gépjárművek előéletéről?

 

Járművek „előéletét” nyilvántartó adatbázis

Központi rendszer keretein belül kezelné a MABISZ és az Autós Nagykoalíció a járművek múltját tartalmazó tényeket. Itt folyamatosan figyelemmel lehetne kísérni azokat az adatokat, melyek a gépjárművek tekintetében fontosak lehetnek, például volt-e szervizelve, van-e érvénes kötelező felelősség biztosítása stb.


Knezsik István
az ANK elnöke elmondta, hogy a MABISZ és az Autós Nagykoalíció által kötött egyezség alapján kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy több közös érdeket szolgáló ügyben együttes erővel próbálják feladatuk érdekeit megvalósítani.

Kiemelt feladatnak vélik, hogy az ország rendelkezzen egy olyan központi adatrendszerrel, melyen végigkövethető a járművek alapadatait magába foglaló adatbázis. A MABISZ főtitkára, Molnos Dániel tájékoztatása szerint országunkban, a forgalomban lévő gépjárművek 2,5 %-a nem rendelkezik a jogszabályban előírt kötelező gépjármű-felelősség biztosítással, mely a Magyar Biztosítók Szövetségének Gépjármű Kárrendezési Irodáját éves szintem mintegy 2 milliárd forint nagyságú összeggel sújtja.

 

Biztosító váltás gyors, ingyenes ügyintézéssel. Váltson kedvezőbbre! 14 biztosító árajánlatából választhat! Kötelező biztosító váltás, akár 40% megtakarítással.

Lakásbiztosítási kalkulátor, ahol percek alatt 12 biztosító díjával ismerkedhet meg, melyből már csak választania kell. Ha jó és kedvező árú lakásbiztosítást keres, akkor a legjobb helyen van!

Casco biztosítás kalkulátor segítségével Ön 11 biztosító társaság áraiból tájékozódhat. Casco biztosítás szerződését online meg is kötheti! Válassza a leggyorsabb online biztosítási alkuszt!


Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2011 - Proviti.hu